Léo Delibes - Balett Coppélia

Léo Delibes - a francia balettzene megújitója

Delibes (1836-1891) - a XIX. századi balettzene legkiválóbb mestere. Neki köszönhető, hogy a múlt század közepétől hanyatlásnak indult nyugat-európai balett felfrissült és az operák betétjeiből kikerülve újra önálló műfajként folytathatta életét a színpadon.

Delibes Ádámtól, a legromantikusabb balett, a Giselle zeneszerzőjétől tanulta a komponálást a párizsi zeneakadémián, de mire onnan kikerült, a romantikus balettművészet csillagai: Maria Taglioni, Fanny Elssler, Carlotta Grisi visszavonultak a szerepléstől és velük együtt letűntek a színpadról azok a romantikus balettek (a Silphide, a Giselle, a Sellő stb.), amelyeknek az ő kivételes előadó művészetük és a koreográfia adta meg az értékét. A lidércek, sellők, viliik, szilfidek tündérien lebegő tánca elillant, s maradt a vérszegény balettzene, ami a kor virágzó, nagy zenei műfaja, az opera mellett elsorvadt.

Léo Delibes

III. Napóleon korának szórakozni vágyó közönsége unta a romantikus balettek könnyeztető meséjét, s a titokzatos meselényeken, az élet félszegségein, csalódásain már csak kacagni tudott. A balett tehát megszűnt mint önálló műfaj és már csak az operák díszítésére szolgált. A balettkedvelők ezután csak az operák második felvonását nézték meg, ahol a balettkar felvonult, mert már csak a balerinák és nem a balett kedvéért jártak a színházba. Ahhoz viszont csökönyösen ragaszkodtak, hogy minden opera második felvonásában legyen balettbetét.

Delibes feltűnéséig jó balettzenét - betétként is - csak operakomponisták írtak, de a gyenge balettzene-készítők nem kegyelmeztek a legkomolyabb operaáriáknak sem, a divertissement-ok-ban elmaradhatatlan quadrille-, valcer-, polka-, galopp-ritmusokba kényszerítették az ismert olasz, német, francia operák dallamait. Ilyen körülmények között az operakomponisták nagy része szükséges rossznak tekintette a balettbetétet.

A párizsi színházi ízlés közben egyre felszínesebbé vált. Az operai balettközönséget lassan elhódította az operett és a zenés vígjáték.

A fiatal Delibes is - Hervé és Offenbach példáját követve - már 17 éves korában operettkomponálásra adta magát. Eleinte nem is akart mást, csak a párizsi közönségnek tetszeni. Párizs legnépszerűbb operettszínházában, a Théátre Lirique-ben vállalt karmesteri állást és egész sor mulatságos operettet komponált (Két zsák szén, Hat kisaszony férjet keres, Griffard mester, Tollas kígyó, Apis bika stb.). Zenéje annyira behízelgően dallamos, köny-nyed és táncos jellegű volt, hogy 20 éves korában megbízást kapott a párizsi Opera igazgatóságától, hogy Minkusnak, az ismert balettkomponistának legyen segítségére A forrás (nálunk: Naila, a forrás tündére) c. balett zenéjének elkészítésében. A balett bemutatóján 1866-ban feltűnt Delibes zenéjének költőisége és Minkusétól elütő finom franciás könnyedsége. Nyomban a bemutató után hozzálátott a Coppélia, vagy a zornáncszemű lány c. balett komponálásához, de - már egyedül. A Coppélia bemutatója 1870-ben - még a rue Péletier-n levő régi Operában - nagy eseményszámban ment. Delibes ezzel a művével elismert, ünnepelt szerző lett.

A nagysikerű Coppélia-előadásókat a poroszok támadása egy időre megszakította. Párizs ostrománál elpusztult Giuseppina Boz-zacchi, a 16 éves olasz primabalerina, aki Swanilda szerepét először táncolta, de a Coppélia túlélte a sedani vereséget, III. Napóleont, sőt megállta helyét az új Párizsi Nagyoperában is, ahol 1876-ban Delibes másik, egész estét betöltő balettjével, a Sylviá-val ismét világraszóló sikert aratott.

Léon Delibes

Delibes sikerének titka

Delibes és a magyarok

Itt lehet olvasni friss híreket a balettről:

Balett

Főoldal | Kapcsolat | Vendégkönyv